Hungarian Contemporary kiadvány

A Hungarian Contemporary egy angol nyelvű tanulmánykötet, amelyben a magyar művészeti szcéna vezető szakembereitől olvashatunk illusztrációkban gazdag, tudományos, de ugyanakkor olvasmányos szövegeket kortárs művészetről ma Magyarországon.

Felfedezők 2.0 – a Budapest Art Mentor kiállítása

A 2017-ben indult Budapest Art Mentor program másodszorra rendezi meg szemeszter végi összefoglaló kiállítását, ahol tizenkét mentoráltja mutatkozik be. A kiállítás zömét az elmúlt két év alkotásai képezik, valamint minden művészt kifejezetten az Ybl Budai Kreatív Ház kiállítóterébe szánt új munka megvalósítására kértünk fel.

Budapest Art Mentor 2019-ben harmadjára!

A felvételt nyert művészek névsora: Antal Malvina, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Bubla Éva, Dankó Bernadett, Dóra Ádám, Enzsöly Kinga, Kiss Botond András, Szabó Kristóf – KristofLab, Széll Ádám, Szirmai Nóra, Teplán Nóra, Varga Gyöngyvér.

Inside Art művészeti konferencia

Az Art Market Budapest 2018 kiállítási napjain és helyszínén INSIDE ART címen szervezett nemzetközi művészeti konferencia jelentős nemzetközi szakmai személyiségek részvételével, előadások és panelbeszélgetések formájában ad bepillantást a művészeti piac aktualitásaiba, az annak jelenét és jövőjét formáló trendekbe. A konferencia fő támogatója a Magyar Nemzeti Bank.

Bemutatkozunk az Art Market Budapest képzőművészeti vásáron

Budapest Art Mentor az ART MARKET BUDAPEST nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron. Gyere és látogass meg minket az ország egyetlen képzőművészeti vásárán a G706-os standon (Millenáris, B épület) 2018. október 11-14 között! Akikkel találkozhatsz (a 2017-18-as mentoráltak): ÁDÁM Zsófia, GAÁL Kata, HAJAS Katinka, HORVÁTH – LÓCZI Judit, MÁTYÁSI Peti, ORBÁN Előd, SZAKÁL Éva, SZÉCSÉNYI – NAGY Lóránd, […]

Elindult a második évfolyam!

2018. szeptember 24-én elindult a Budapest Art Mentor második évfolyama 12 fővel: Ábel Tamás, Balázs Nikolett, Diósi Máté, Fülöp Gergő, Gombos Andrea, Horváth Ágnes, Klájó Adrián, Majoros Áron, Mézes Tünde, Mikola Tamás, Németh Marcell, Pál Katja